Biztos Ti is szoktátok érezni azt a bizonyos "nem elégszik meg a tenyésztő"-érzést. Hát valahogy így vagyok én is a képeimmel. Nézegetem őket, a régieket újra előveszem, "leporolgatom" és ha úgy érzem, ismét beküldöm a digitális sötétkamrámba. Nem mindegyiket, természetesen, csak egyet-egyet, mely úgy érzem többre hivatott. Ezeknek a revízióknak két oka is lehet: egyrészt a kép "tökéletesebb feldolgozása" az idő közben elsajátított új technikák bevetésével, vagy az adott fotográfia "újraértelmezése". Rovatunk mai fejezetében "csupán" igyekeztem tökéletesebben feldolgozni egy régi, nekem nagyon kedves felvételemet. Ismét Ti vagytok a bíráim, nyilatkozzatok, szerintetek megérte a fáradozást?

 

Jákob lajtorjája

 

Mintha csak tegnap lett volna, de ejj, milyen régen készítettük ezt a képet Robival. Tisztán emlékszem, ahogy megfogant a gondolataimban ennek a fotográfiának az ötlete. 2008. október vége volt, mikor szegény Áron atyával eltöltöttünk egy hosszú hétvégét a Hajagon. A herendi vasútállomástól végtelen hosszúnak tűnt az út, melyen felkaptattunk a szálláshelyünkül szolgáló erdészházig. A többieket már mind felvitték az atyák váltott fuvarral, de mi csak ragaszkodtunk a sétához. Meleg őszi időben, a nap sugarai által kísérve lépkedtünk Robival és Bencével felfelé a hegyoldalban. Úgy rémlik, már két órája mehettünk felfelé, gyönyörködve a tájban, mikor a tarka őszi fák koronája közt kibukkant az első lokátortorony rozsdamarta fehér fémszerkezete. Bár Robi mesélt már erről a helyről, illetve én is kutakodtam a világhálón felvételek után, de saját szememmel látni ezt az elhagyott katonai komplexumot, melyet lassan, de biztosan foglalt vissza méterről méterre a természet, leírhatatlan élmény volt. Miután bejutottunk, először a felszínen néztünk körül, volt látnivaló bőven, majd egy kis silón, lélekvesztő létrán ereszkedtünk alá a bunkerrendszerbe. Hárman voltunk még mindig és használható elemlámpa csak Robinál volt. Meg sem próbálom leírni a föld alatti komplexumot, meddő vállalkozás lenne, már csak azért is, mert egy több emelt mély együttesről van szó, melyet szerintem közel sem tudtunk teljesen feltérképezni többszöri látogatásunk dacára sem. Mikor először voltunk lent, nagyon berezeltem. Eleve nem szeretem a sötét helyeket, amire még rátett egy lapáttal, hogy valahonnan a bunker mélyéről időnként sercegő hang hallatszott. Képezlhetitek, semmit nem kívántam jobban, mint kijutni újra a fényre. Máig sem tudom, mi lehetett az, de az biztos, hogy csak az első ottlétünkkor hallottuk, a későbbiekben már egyszer sem. Gondolom valami állat - tippem szerint denevér vagy patkány - neszezése lehetett. Mikor kifelé jöttünk, akkor töprengtem el a rogyadozó létra és a beszűrődő fény együttesén. Kupaktanácsot tartottunk Robival, aki szintén kapható volt az ötletre, ami végül a "Jákob lajtorjája" című képem megszületéséhez vezetett.

 

Ha a technikai oldalt nézzük, tulajdonképpen a veszettül kevés fény problematikája okozta a legnagyobb kihívást. A gépet a kívánt kivágás után állványra helyeztem, illetve mondtam Robinak, hogy most 20 másodpercig nem mozgolódjon, ennyi volt ugyanis a záridő. Két felvételt készítettem közel azonos beállításokkal, az egyiket 19mm-en, míg a másikat 21mm-en - ennek később még fontos szerepe lesz...

 

A monitort böngészve aztán örömmel konstatáltam, hogy szép éles felvételeket sikerült készíteni, amihez elengedhetetlen volt Robi komoly önuralma. Egyetlen hiba csúszott a számításba, elég ferde lett a felvétel, ott a sötétben nem tudtam mihez viszonyítani. Emiatt vágnom kellett a képből az egyenesítés végett, ez viszont oda vezetett, hogy a siló eléggé a kép szélére csúszott, szűk, esetleges kivágást eredményezve. A kész képet átkonvertáltam fekete-fehérbe eredeti elképzelésemnek megfelelően. Markáns, kontrasztos képet szerettem volna, melyet végül egy Photoshop tutorial alapján készítettem el. Íme a kész kép: 

Miért vettem elő újra ezt a fotót? Egyrészt, mint írtam, erősen szűknek találtam felül, másrészt, a fekete-fehér konverziót valahogy természetellenesnek éreztem. A szűk kivágás okozta a nagyobb fejtörést: vágni mindenképp kell az egyenesítés végett, de akkor hogy oldjam meg ezt a problémát? Ennél a pontnál jutott eszembe, hogy két képet készítettem a helyszínen 2mm eltéréssel. Gyorsan betallóztam a feldolgozatlan képek közé és szinte felujjongtam, mikor megláttam, hogy régen a 21mm-es, szűkebb képet dolgoztam fel. A 19mm-es képet megvágva jóval több hely maradt felül a silónál, úgyhogy már túl is voltam a revízió nehezén. [Ebben az értelemben kicsit csaltam, mert nem ugyanazt a képet dolgoztam fel, mint régen, de a beállítás közel azonos volt].

 

Kép kiegyenesítve, visszavágva az eredeti 4:3 képarányra, jöhetett a fekete-fehér átalakítás. Készítettem egy Black and White Layer-t, ahol játszottam kicsit a színcsúszkákkal, míg nem tetszett a végeredmény a képernyőn. A kontrasztot kicsit erőtlennek éreztem még, jobban mondva a csúcsfényeket túl soknak, az árnyékokat meg túl kevésnek. Létrehoztam egy Curves Layer-t, melyen a csúcsfényeket 1 értékkel visszavettem, míg az árnyékokat 2 értékkel mélyítettem. Plusz hatásként végül a Filter menüből a Distort, Lens Correction menüpontban sötétítettem a képszéleken (vignettálás). Utolsó lépésben még LAB-színtérben elvégetem a képélesítést (Unsharp Mask). [Nagyon Enyhe élesítés kellett csak, mert ezt a képet még JPG-ben lőttem, úgy, hogy a fényképezőgépen +2 értékre volt állítva az élesség]. Utána visszakonvertáltam RGB-színtérbe, mentés és kész. Ennyi. Tudom, nem sok, de ha a két képet egymás mellé tesszük, szerintem markáns különbség látható. Voilá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mit mondhatnék a végére? Akad még pár régi képem, melyet újragondolnék, így hasonló témájú bejegyzésekkel még gyakran fogtok találkozni. Addig itt marad a mottó:

 

"Old becomes new..." :)

Szinte látom a felcsillanó szemeket: "Naa, mégse olyan hülye ez a Gildenakárki-gyerek! Végre rájött, hogy a kutyát sem érdekli a fotózás és ráállt az autó-vonalra..." Ki kell, hogy ábrándítsalak titeket, még mindig, illetve ezúttal is fényképezésről lesz szó, nem adom fel egykönnyen.

 

Most egy élménybeszámolóval készültem, ugyanis szombaton egybegyűlt a Bársony István Fotóklub apraja-nagyja egy rendhagyó foglalkozás kedvéért. Rendhagyó volt abban az értelemben, hogy az általános találkozóktól eltérően ezt nem szerdán tartottuk, illetve most a gyakorlatra helyeztük a hangsúlyt az elmélet és a képértékelés helyett. Ami nem változott: ezúttal is a Vigyázó Művelődési Házban találkoztunk és a hangulatra most sem lehetett panasz. Tárgyfotózást terveztünk, méghozzá konkrét témával, régi fényképezőgépeket gyűjtöttünk össze, hogy aztán az öregfiúkat ismét reflektorfénybe állítsuk egy pár óra erejéig. Robival 9-re értünk a helyszínre, odakint is csodaszép napsütéses idő volt, így sétáltunk a művelődési házig. Hamar összejött a csapat, megkerültek a tárgysátrak is, melyek alá hamar einstandoltunk asztalokat, így a világítás felhelyezése után már mehetett is a móka. Ahogy végignéztem a termen, egy pillanatra úgy éreztem, Texasban vagyok, az állványok olajfúró-tornyokként meredeztek mindenfelé. Aztán elhessegettem a gondolatot, mert réveteg tekintetemmel hiába kutakodtam whiskeytől tántorgó Cliff Barnesok meg örökké aggódva néző Bobby Ewingok után...

 

Közben előkerült a "szajré" is, vagyis a régmúlt idők fényíró masinái, melyeknek tetemes részét Péter gyűjteménye szolgáltatta, bár az is tény, hogy egy-egy öregfiút mindenki beadott a közösbe. Volt minden, a teljesség igénye nélkül a legöregebb, 1896-os Kodaktól Zita tönkrement Nikon D50-éig (mert ugye Canon nem romlik el, mondanom sem kell...), hogy csak egy párat említsek a nagy nevek közül: Leica, Voigtländer, Pentax, Zenit, Cosina, Yashica, orosz Hasselblad-klón középformátumú masina etc. Jómagam nagypapám Werráját tettem le az asztalra. Érdekes objektívek is terítékre kerültek, név szerint egy Zenitar 16mm F2.8 kisfilmes halszem és egy 35mm-es ukrán gyártmányú tilt-shift objektív. (Nem, nem tilt-shit, az más). Az első óra a tárgysátrak összeszerelése mellett a csendes áhítattal való fényképezőgép-tapizással ment el. Mikor mindenki kigyönyörködte magát és elmorzsolt pár könnycseppet a letűnt korok jeles képviselői láttán, kezdődhetett az érdemi "munka". [Egy közbevetett gondolat: hogy szavamat ne felejtsem, ezzel az analóg-digitális fényképezés kérdéskörrel és az emberek ehhez való hozzáállásával majd szeretnék egy külön bejegyzésben foglalkozni, gőzerővel gyűjtöm a tapasztalatokat csak győzzétek kivárni...]  Végül összesen négy tárgysátrat állítottunk fel világítással és bizony rendesen meg is dolgoztattuk őket. "Külön a svédek, külön a walesiek"-alapon a terem egyik sarkában volt a Nikon-sátor Géza bácsi felügyelete alatt, míg a másik sarokban a Canon-fehérdoboz Zoli vezetésével. Jó, azért a helyzet nem fekete-fehér, komoly áramlás volt megfigyelhető a teremben, érdeklődéssel figyeltük egymás munkáját, próbálkozásait, bénázását... :)

 

Az interkulturális Pentax-Canon kooperáció egyik legszebb példája, mikor Robival próbáltunk anaglif 3D-képet készíteni két fényképezőgéppel, azaz az egyik képet a Pentax K200D-re szerelt 50mm-es optika, míg a másikat a 40D-n figyelő 50mm-es adta. Gépek állványon, bázistávolság kb.-ra megbecsülve, sok-sok hűhó... A semmiért, mert a végeredmény használhatatlan lett. Nem mintha ez nagyon meglepett volna. Mindegy, a lényeg, hogy nagyon jól szórakoztunk közben saját bénázásunkon.

Továbbfejlesztve az ötletet ezután Gyulával álltam

össze, így két ugyanolyan gép (EOS 40D) és ugyanolyan optika (EF 70-200 F4) felelt a képalkotásért. Itt már egész jó eredményt katunk a nagy kínlódás végére, de aztán nem forszíroztuk tovább a dolgot, mert megállapítottuk, hogy igazából egyikünket sem hozza annyira lázba a 3D-s képalkotás. Minden visszatért a normális kerékvágásba, a jó öreg két dimenzióba...

 

Kora délután bepróbálkoztam még Zoli tárgysátrában, nagypapám Werráját igyekeztem levenni, kiváncsi voltam, milyen a végeredmény. Nem sok energiát fektettem be, a fényekkel sem nagyon játszottam, így végül a fotó korrekt lett, de semmi extra. Komoly lehetőségek viszont lennének ebben, majd máskor kicsit jobban ráfekszem a dolgora, csak az igazsághoz hozzátartozik, hogy 9-re mentünk, én 2-kor próbáltam ki a tárgysátrazást, közben semmit nem ettem, úgyhogy már inkább egy kiadós ebédre vágytam a szép műfény helyett. Ebben meg is maradtam magammal, a többiek már kezdtek elszállingózni, így Zitával és Robival mi is a távozás mellett döntöttünk...

Mit mondhatnék a végére: egy élmény volt, ezúttal betekintést nyerhettem klubtársaim "munkamódszerébe" és ismét felbecsülhetetlen értékű tapsztalatokkal lettem gazdagabb és itt most nem csak a 3D-s ökörködésünkre gondolok természetesen. Remélem máskor is lesz ilyen különleges alkalom, már csak azért is, mert akkor ismét rittyenthetek egy ilyen magasröptű beszámolót, hogy újra meg újra ihassátok a szavaimat...

 

Ha tetszett az írás (vagy akkor is, ha nem tetszett, de kíváncsi vagy), a szombati foglalkozáson készült három képemet megtekintheted az indafotón! Az írás illusztrálásához utólagos engedelmükkel felhasználtam Zita, Robi és Laci bácsi képeit, remélem nem haragszotok meg érte!

Good Bye, Wetschesch!

2010.02.28. 19:58

A mai napon bezárt a Bársony István Fotóklub kiállítása Vecsésen. Köszönjük azoknak, akik ellátogattak és megnézték képeinket. Tudom, nem volt közel a kiállítás, így azok részére, akik nem tudtak elmenni, készítettem egy 360 fokos panorámát a kiállítóteremről és a 32 darab kitett fotográfiánkról. Nagy méretű - a mazohisták kedvéért: 29 képből raktam össze - hogy látszódjék valami a képekből. Az alábbi linkre kattintva ezt meg is tehetitek:

 

s3.amazonaws.com/masters.galleries.dpreview.com/170870.jpg

 

(A "Free" gombra kell kattintani, meg kell várni, míg lepereg a jelzett idő, utána lehet letölteni a képet. Bocsánat, de jobb megoldás nem jutott eszembe, ha nem működne, jelezzétek).

 

Legközelebb májusban találkozhattok velünk a Vigyázó Művelődési Házban, ennek a kiállításnak már meghatározott tematikája is lesz. Digitálisan manipulált, mindenféle furfangos képekkel igyekszünk majd ámulatba ejteni Titeket. Találkozunk májusban, ha Ti is úgy akarjátok!

Ajánlom a kedves olvasó figyelmébe:

 

A XVII. kerületi Bársony István Fotóklub (melynek jómagam is tagja vagyok) fotókiállítást rendez a vecsési József Attila Művelődési Ház kiállítótermében. A megnyitó 2010. február 19-én, este 6 órakor lesz. Akinek lehetősége, ideje és kedve is van, jöjjön el, nézze meg, mert készültünk nagyon... :) Mintegy 30 kép lesz a falakon a klubtagoktól, elsősorban - de nem kizárólag - természetfotók, én egy képet delegáltam, Magyar rekviem címmel (ez a kép egyébként nem került és nem is kerül fel az indafoto.hu-ra, úgyhogy ha kíváncsi vagy rá, menj el és nézd meg).

Pár szó rólunk, azaz a Bársony István Fotóklubról: A klub 2006. február 20-án alakult Vaki 17 Digitális Fotóklub néven, és már alakulása évének végén kapcsolatot keresett a Bársony István Alapítvánnyal, melytől megkapta a jogot, hogy felvehesse a magyar természetírás egyik legnagyobbjának a nevét. A digitális fotózás technikáját elsajátítani vágyók, illetve ezt még magasabb szinten művelni kívánók klubja, akik a technikai használat elsajátításán túl egyfajta művészi képmegformálást is szeretnének tanulni.

Elérhetőségünk: www.barsonyistvanfotoklub.hu

 

A József Attila Művelődi Ház kiállító termének címe és nyitvatartása (honlapjuk szerint): Vecsés, Vértes Nándor utca 9. H-P: 10-12; 13-18; Sz-V: 9-13.

A kiállítás időtartama: 2010. február 19. - 2010. február 29.

Örömmel jelentem, elindítom első állandó, időről időre frissülő rovatomat a blogon "Kerülj képbe" címmel. Ezekben a bejegyzésekben egyes fényképeim részletes leírását olvashatjátok az exponálás pillanatától a feltöltésig.

 

Mai kép: "Napsugár, gyere, simogasd meg arcom..."

 

Képtörténet:

Ezt a felvételt 2010.02.14-én, reggel 8:51-kor készítettem. Álmoskásan botorkáltam ki szobámból, öcsém kivételével már mindenki ébren volt itthon. Ilyenkor a szókásos "jóreggeltek" után mindig utánanézek Drazsé-cicának, mivel foglalatoskodik éppen. Általában aludni szokott valahol, de ma az erkélyen találtam rá, kis táljában ücsörgött. Pazar, napos reggel volt, a fény pont betűzött a balkonra, Drazsika meg kéjes pofával napfürdőzött. Több sem kellett, usgyi be a szobába, egyik kezemmel a jobb szememből törölgettem a csipát, másikkal meg a Sigma 150 macro-t csavartam fel a gépre, az állványgyűrűt lekaptam, mert a sok fényben kézből is biztosan exponálhattam. Rekeszelőválasztással egy F4 mellett döntöttem, hogy a háttér zavaró elemeit (erkély rácsa pl.) kellően mosottá tegyem. ISO400 volt beállítva a biztonság kedvéért, de az első kép ellövése után, mikor az 1/1600 záridő megjelent, egyből visszaváltottam ISO100-ra. Kb. másfél méterről, guggolva, a lakásból fényképeztem Drazsét nyitott erkélyajtónál.  Összesen 3 képet engedett, aztán beszaladt a szobába. Tipikus Drazsé... :)

 

A kompozíció:

A képet szűk, portrészerű kivágással készítettem. Kivártam, míg a macska közvetlenül a Nap felé néz, hogy a fény beragyogja bundáját és szépen megvilágítsa a szemét. Látszik, hogy a szembogara teljesen vonalszerűvé szűkült a közvetlen fénytől. Kompozíció szempontjából a szemet a jobb felső harmadolópontban helyeztem el. Ezzel azt a hatást kívántam elérni, hogy Drazsi "kinézzen" a képből a jobb sarok felé, ahonnan a fény jön.  Megvilágítás terén szerintem sokan ráderítettek volna vakuval erre a portréra, de én direkt nem akartam, mert azzal elvontam volna a figyelmet az erős főfényről, ami végeredményben a képötletet adta. Szintén a fény adta az ihletet a képcím kiválasztására, melyet a Republic Igen című számának dalszövegéből kölcsönöztem.

 

Digitális labormunka:

A három elkészített képből ez volt az első, tehát ez ISO400-zal készült, ennek ellenére ez tetszett meg a legjobban, végül csak ezt dolgoztam fel. RAW formátumban fényképeztem. A RAW-konverzió során (Adobe CameraRAW) először bekapcsoltam az árnyék-csúcsfény kijelzést és örömmel tapasztaltam, hogy az erős fény ellenére kevés helyen látszott kiégés, tehát az expozíció helyes volt (kösz 40D...). A fehéregyensúlyt kellett először korrigálni 4950 Kelvinről 4400 Kelvinre, ami tovább csökkentette a csúcsfényes részeken a részletvesztés mértékét. A hisztogram alapján az expozíciót egy fényértékkel negatív irányba korrigáltam, majd a Brightness csúszkát 50-ről 75-re módosítottam. Ezzel további csúcsfényes részleteket csaltam vissza a fényképre, miközben a középtónusok sem sötétedtek be. Az árnyékos részeken a Fill Light értékkel javítottam +7 értéket megadva, míg a Blacks értékét 5-ről 2-re csökkentettem. A kontraszt csúszkához ezek után már nem kellett nyúlnom. Az így kapott, helyesen exponált képet ügyetlenségem nyomán egyenesre kellett vágnom, mert sajnos kicsit dőlt balra. Végül a Sharpen menüpontban az alap 25-ös értéket 0-ra módosítottam, mert az élesítést minden esetben az utómunka végén szoktam elvégezni. (A felvétel egyébként szép élesre sikerült, hála a Sigmának, de az én ízlésem szerint minden képen elfér az utólagos élesítés - megfelelő arányban).

A RAW-ból mentett JPEG képen (lásd: kis, színes kép) utolsó lépésben a végleges színvilág beállítását és az élesítést végeztem el. Azt már az expozíció pillanatában eldöntöttem, hogy ez a fotográfia nem lesz színes (csilivili tereptárgyak mindenfelé, sajnos). Először szürkeárnyalatban gondolkodtam (lásd a képet), majd egy hirtelen ötlettől vezérelve mégis a szépia-tónus mellett döntöttem. Valószínűleg a melegebb tónusok miatt, mely ebben az esetben szerintem a napfény miatt jobban illeszkedett a képhez, mint a rideg fekete-fehér. Először létrehoztam egy Hue/Saturation réteget, ahol bepipáltam a Colorize opciót, ezzel adva meg a képnek a szépia-hatást (némi kísérletezés után ezeket az értékeket használtam: Hue: 27, Saturation: 30, Lightness: -3). A kapott kép színe már tetszett, de a kontraszt nagyon elveszett, ezen egy Curves réteggel segítettem, az RGB-egyenest "S" alakúra görbítve. Egy harmadik, Brightness/Contrast rétegen a Contrast csúszkát +1-re állítottam. Az így kapott képen egyesítettem a rétegeket, majd LAB színtérben hajtottam végre az élesítést a Lightness csatornán: Unsharp Mask (Amount: 120%, Radius: 1 pixel, Threshold: 2 levels). Az immár teljesen kész képet 12-es minőség mellett mentettem el, majd töltöttem fel az indafoto.hu-ra.

 

Ezen is túl vagyunk, megvan az első képleírás, remélem tanulságos és érdekfeszítő volt. Tudom, helyenként elég szájbarágósra sikerült, főleg az utómunka terén, írjátok meg, kinek mi a véleménye... Az írásról meg a képről is! :)

Under Construction...

2010.02.04. 11:16

 

Lassan éledezik a blog, kezdem kitapasztalni a kezelőfelületet, az oldaldobozok működését, stb. Tegnap este még lecseréltem a fejléc default képét is, bár nagy kínok árán találtam csak olyan panorámát, amit torzulásmentesen be tudtam illeszteni. Nem gondoltam volna, hogy valaha még hasznát fogom venni ennek az ábrahámhegyi hosszú panorámának - azt hiszem úgy 11 kép lehet, a gép többször kifagyott memóriahiány miatt, mire a PS összerakta anno. A lényeg, hogy megvan. Meglátjuk, mit tudok még kiokoskodni a felületből, hogy nem legyen annyira egyhangú sablon... 

UPDATE: Közben úgy tűnik, sikerült összeállítanom a végleges fejlécet - Canon - az oldalhoz, így a panorámás dolog már nem aktuális...Elkészült a véglegesnek tűnő háttér is a feliratokkal, illetve az oldaldobozok elhelyezése is véglegesnek tekinthető.

UPDATE(febr.5): Betűtípusváltás árnyékozással, fejlécigazítás az illeszkedés végett. Illetve örömmel jelenthetem, hogy elkészült a végleges background is az oldalhoz!

A kezdet előtt

2010.02.03. 15:44

Megszólítanálak, de nem tudom, ki vagy... Ismerjük egymást vagy csak megálltál bámészkodni? Nem fontos, ellátogattál hozzám, akaratlanul vagy szándékosan, éppen ezért köszöntelek:

 

Isten hozott Guildenlenny Fényírdájában!

 

Dávid Csaba vagyok, de gyanítom, nem ezen a néven ismersz, ha egyáltalán ismersz. Egyeseknek Csaba, másoknak Csabi, egyre kevesebbeknek Csibe, de voltam már Dávid is. Aki a fotográfia apropójából, az indafoto.hu-n keresztül találkozott velem, vagy figyelemmel kíséri munkámat, annak talán a Guildenlenny név mondja a legtöbbet. 

Az oldal a fénnyel író ember műve, még akkor is, ha ez az ember épp csak az első betűk helyes megformálását tanulja. Tanulok és tanulmányaim gyümölcsét tálcán kínálom fel az ide látogatóknak. Válogass kedvedre! Ne orrolj meg rám, ha néha éretlen, ízetlen, férges vagy éppen túlérett gyümölcsöt találsz. A szájjal, mellyel megízleled, formálj szavakat: mondd el véleményed, kritizálj konstruktívan, láss el tanácsokkal! Kérlek, ne fojtsd magadba mondanivalódat. Nincs annál rosszabb, mint mikor a társadalmi normáknak engedelmeskedve vagy illendőségből hallgatunk, hogy aztán rossz szájízzel távozzunk.

Képekben és szavakban egyaránt beszélek. Hozzád fordulok, nem motyogok magamban, gondolataimat nem kiáltom feleslegesen a pusztába. Köszönöm, hogy meghallgatsz és mérhetetlen hálával tölt el, ha válaszolsz. Örülök a visszhangnak is, mely megerősít tetteimben, de ebből nem alakulhat ki igazi párbeszéd. Pedig ezért jött létre az oldal. A párbeszédért. Van közös témánk, miért ne beszéljünk róla?

Ami a történelmet illeti. A fénnyel íráshoz az érdeklődés mellett penna kell, e nélkül lehet bármilyen kreatív ötletünk, azt legfeljebb megfoghatatlan szavakkal tudjuk kifejezni. Az indíttatást Forrás Robitól nyertem, míg első pennámat, egy Olympus E-520 típusú digitális tükörreflexes fényképezőgépet, 2008. október 1-jén vásároltam. Azóta gyakorlom a fénnyel írást. Bár íróeszközeim többször lecseréltem, készletemet többször bővítettem - és ez remélhetően a jövőben is így lesz - eredeti érdeklődésem lángja továbbra is lobog: folyamatosan hódolok a fotográfia művészetének. Mint minden írónak, nekem is vannak kedvenc témáim. Ezek közé tartozik a hit megnyilvánulásainak, azaz a vallási kérdéseknek és a természetnek a megörökítése.

Műhelyem, melyet ma Guildenlenny Fényírdájának neveztem el, a gyakorlatban már rég megszületett, alapjait az indafoto.hu-n publikált képeim adták. Ez a kirakat. Időnként elmész előtte, az érdekesebb felvételeket megtekinted az üvegen keresztül, esetleg elolvasod a hozzájuk fűzött leírást is, végül folytatod utad. Most viszont lehetőséged lesz betérni az eddig zárt üzletbe, én pedig jó tulajdonosként megpróbálok mindenben a rendelkezésedre állni. Még közelebb kerülhetsz egy-egy művemhez, megosztom Veled személyes gondolataimat és ötleteimet. Amire pedig eddig nem nyílt lehetőségem: most megmutatom felszerelésemet és elkalauzollak digitális sötétkamrám legsötétebb bugyraiba is. Ne félj, azért nem olyan mély a nyúl barlangja...

Bocsáss meg a néhol már-már mesterkélt hangvételért, de igyekeztem a megnyitóhoz méltó, ünnepélyes hangnemben megszólítani Téged. Ha vetted a fáradtságot, és elolvastad gondolataimat, most értetlenül állsz a kezdetben világosnak tűnő kérdés előtt, ki is e sorok szerzője? Ismerős? Barát? Fotós? Gazda? Író? Betűvető? Vendégváró? Talán mind Én vagyok, talán az orrodnál fogva vezettelek végig... Neked kell utána járnod. Én adom a lehetőséget, a döntés a tiéd. 

 

(A képet 2009. március 15-én készítettem a madárdombi Szent Pál Templomban. Két freskórészletből fényképeztem össze, melyek a Nap, a Hold és a csillagok teremtését ábrázolják).